Koppenhága

Nyári Koppenhága

Miért érdemes Koppenhágába utazni?

Koppenhága Dánia fővárosa az ország legnagyobb szigetének, Sjaellandnak az északkeleti részén és a szomszédos kis Amager szigeten terül el. Bár Magyarországnál jóval északabbra fekszik, telei enyhébbek: a leghidegebb hónapok középhőmérséklete fagypont körül mozog, és a környező tengerszorosok vizén csak igen ritkán képződik vékony jégtakaró. A nyár viszont határozottan hűvös, és az óceáni éghajlat a bőséges, egyenletes eloszlású csapadékban, valamint a kevés napsütésben is kifejezésre jut.

Az Amager sziget délkeleti oldalán, Kastrupban épült Koppenhága nemzetközi repülőtere, amelynek kifutópályái a helyszűke miatt egészen a tengerpartig érnek. A kedvező közlekedés földrajzi helyzet előnyeit kihasználva a légikikötő élénk tranzitforgalmat is lebonyolít.

Koppenhága jelképének számít a nagy dán mesemondó, Andersen kedves kis sellője, amelynek bronzfiguráját a Citadella tövében fürkészi a tengert. Koppenhága legismertebb építészeti szimbóluma a pompás reneszánsz Tőzsdepalota tornya, amely négy egymásba csavarodó, összefonódó sárkányfarkat utánozva különösen eleven, hiszen a dán főváros az összekötő kapocs a skandináv államok és Európa többi része között. Az észak-európai országok gazdasági és politikai együttműködésének mély történelmi és földrajzi gyökerei vannak, és az Oresund két partja között zajló élénk forgalom mindezt ma is jól érzékelteti. A tengerszoros keleti partján fekvő svéd nagyváros, Malmö szinte csak karnyújtásnyira van Koppenhágától.

Nálunk megtalálja a legjobb repülőjegy, szállás és autóbérlés ajánlatokat Koppenhágába. Ingyenes online szolgáltatásunkat a hét bármelyik napján, a nap bármelyik szakában igénybe veheti. A koppenhágai utazással kapcsolatos ajánlatok megtekintéséhez, töltse ki az adott szolgáltatással kapcsolatos foglaló panelt, hogy megtalálja a legkedvezőbb ajánlatot Koppenhágába.