Nizza utazási ajánlatok
Azúr ég, zöldeskék tenger, vöröses sziklák, tarka napernyők, bronzbarnára sült emberek, tarka virágok, örökzöld fák, pálmák — nincs felsorolás, amely vissza tudná adni szavakban a Côte-d’Azur színgazdagságát… A Földközi-tenger partvidéke Marseille-től Cannes-on, Nizzán át Mentonig és Monacóig, majd az olasz határon túl egészen La Speziáig egyetlen „álomország”. Száz- és százmilliók vágyakoznak ide, s korunkban, amikor az idegenforgalom soha nem látott fejlődést mutat, ez az álom százmilliók számára egyszer valósággá válik. A francia vagy az olasz Riviéra már nem csupán a „felső tízezer” üdülő-, pihenő- és szórakozóhelye; nyaranta egyszerű emberek milliói is megfordulnak itt, persze ami a legszebb, legjobb, az változatlanul a milliomosok, filmcsillagok, nemzetközi fezőrök vagy gazdag arisztokraták kényelmét, fényűzését szolgálja. A közönség „megszűrésének” leghatásosabb eszköze továbbra is az, ha csak csillagászati számokkal kifejezhető árakat szabnak, magas belépődíjakat kérnek szállodatulajdonosok és vendéglősök, strandkezelők vagy kereskedők . . . Évről évre több panaszra ad okot például, hogy egyre kurtábbak a szabad strand partszakaszai. A hangzatos nevű plage-okon, mint Miami Beach vagy Stella Plage, még a napfény is pénzbe kerül. . .
Szinte minden esztendőben más tengerparti fürdőhelyet kapnak fel a „playboy”-ok és a filmsztárok, a pénzmágnások meg a gyönyörű yachtok tulajdonosai: egyszer Saint-Tropez, másszor Saint-Raphaël a legdivatosabb, aztán továbbáll a nemzetközi társaság . . . Cannes és Nizza, de akár Monte-Carlo is, régi hírnevéből él. . . Aki azonban nem kíváncsi a Côte-d’Azur jellegzetes előkelőségére, a hírességek hangoskodására, az ötvennél több tengerparti város és helység közül kiválaszthat magának egy csöndeset (s olcsót), ahol zavartalanul élvezheti „Azúr ország” minden gyönyörét.
Ma már Marseille-től számítják a Côte-d’Azúrt, valaha csupán Hyéres-től Mentemig terjedőnek mondták. Napjainkban azonban a Marseille melletti kis Cassis vagy La Ciotat is az Azúr-parthoz tartozik már (az előbbi régi halászkikötő, az utóbbi hajógyára révén tulajdonképpen iparváros . . .), azután Sanarynak már négy finom homokú strandja van, Bandolnak pedig 38 szállodája . . .
A francia Riviéra annak köszönheti kivételes klímáját, hogy észak felől hegykoszorú védi a hidegebb légtömegek ostromától. (Persze a mistral, ez a csípős, a Rhone völgyén végigszáguldó szél nemegyszer betör így is a Côte-d’Azur nyugati felére.) A Liguri- és a Tengeri- Alpok karéja látványnak is szép, ki-rándulásokra úgyszintén temérdek alkalmat ad. (Nem túl magasok a csúcsai, a Pic de la Saurette és a Notre-Dame des Angea nem éri el az 1000 métert sem, csupán az olasz határ közelében emelkednek magasabbra a hegyek.) Az Estérel hegyvonulata vörösbe játszó sziklarengetegével csodálatos hátteret ad a szín-pompás partnak.
Száz esztendővel ezelőtt még csupán a téli idényben teltek meg a híressé váló üdülőhelyek. Sokan utánozták Viktória angol királynőt, aki minden télen hat hetet töltött a francia Riviérán, „magával hozva Jacquot nevű majmát, Pousonby tábor-nok udvarmesterét, udvarhölgyeit, orvosát, hat szobalányát, skót inasát, francia konyhaséfjét, indiai testőreit, 12 lovászát s más szolgáit…” A hathetes üdülés a királynőnek minden évben 40 000 arany frankjába került, — baráti áron . . . Nyomában nyugalmazott angol gyarmati tisztviselők és katonatisztek jöttek családjukkal téli pihenő céljából a Côte-d’Azur-re: a nizzai Promenade des Anglais az ő emléküket őrzi. A két háború között kezdett változni a kép: az Azúr-part szállodái már nem csupán télen tartottak nyitva, hanem egymás után nyitották meg kapuikat — nyáron is, hogy befogadják a napfényre szomjas nagyvárosi embereket. A második világháború után pedig megjelentek az amerikaiak, az északiak, és özönleni kezdtek a kisfizetésű emberek is. A XX. század második felében és napjainkban minden év július-augusztusában a Côte-d’Azur lesz Franciaország „legnagyobb városa” …

