Genf utazási ajánlatok
Genfben található a nevezetes nemzetközi atomfizikai kutatóközpont, a CERN, a világ egyik legnagyobb földalatti részecskegyorsítójával, amely mélyen benyúlik a genfi repülőtér területe alá.
Művészeti galériák, régiségkereskedések, meglepően gazdag és minden nyelven nagy választékot kínáló könyvesboltok, kellemes bisztrók, éttermek színhelye mindenfelé. Az óváros központja a Place du Bourg-de-Four, még a római időkből. A meghatározó pont a Cathédrale de Saint-Pierre (Szent Péter-székesegyház), amely a XII. században épült, s – ahogy más templomok esetében is szokott volt lenni – természetesen folyamatosan bővült, változott az idők folyamán. Többszöri tűzvész áldozata volt, új tornyot, homlokzatot kapott, s kibővült a főbejárattól jobbra nyíló „Makkabeus”-kápolnával. A katedrálistól nem messze, a Grand-rue-n áll a városháza, amelyben a „Genf Köztársaságot és Kantont” képviselő hatóságok kaptak helyt.
Érdekessége, hogy a három szint mindegyikéhez külön feljáró vezet, ily módon az uraságoknak a hintóból kiszállva, lépcsőmászás nélkül rögtön a tett helyszínére lehetett jutni. Érdemes még egy pillantást vetni a XV. században emelt, négyszögletes toronyra Tour Baudet, s vele szemben az Arsenalra, amelyet – nevétől eltérően – leginkább gabonaraktárnak használtak. A vele szemben álló Maison Tavel is megér egy pillantást, sőt megéri belülről is megnézni. Sétáljunk lefelé a számtalan nagy áruházat és üzletet felmutató Rue du Rhone felé vezető mellékutcákon, magyar vonatkozású emléktáblákat is felfedezhetünk. Számos kulturális látni- hallanivaló is van Genfben. A számos lehetőség közül külön kiemelendő a Victoria Hall, amely a nevezetes Ochestre de la Suisse Romandenak ad otthont – már amikor a rendszeresen világ-turnézó zenekar egyáltalán otthon van. A legnagyobb, világhírű művészektől kezdve a magyar Kocsis Zoltánig gyakran koncerteznek itt. Különleges élményt nyújtanak a tó északi partján a Quai du Mont-Blanc-on lévő Grand Casino rendezvényei is. A repülőtér közelében lévő Palai d’Exposition számos fontos nemzetközi kiállításnak ad otthont, egyebek között a világhíres genfi Autószalonnak, vagy a feltalálók nemzetközi kiállításának.
A Jet d’eau Genf szimbóluma, a tó kékjéből égbe szökő vízoszlop gyönyörű látvány. Kevesen tudják azonban, hogy ezt nem a turisták kedvéért találták ki a genfiek a XIX. század végén, hanem voltaképp egy ipari (vízügyi) szükséglétesítmény, amelynek célja a vízművek és a vízvezeték-hálózat tehermenetesítése, a túlnyomás kiküszöbölése. Sokan irigykednek emiatt Genfre, néhány helyen megpróbálták utánozni is, nem sok sikerrel. A vitorlázóknak a szélirányt is jelző, káprázatos folyékony obeliszk az év java részében működik, az esti szürkülettől kezdve a kivilágítva. Télen a karbantartási munkákat végzik, hat évente pedig szétszedik a szivattyúkat és az egyéb gépeket nagyjavítás végett, a védőrácsokat pedig gondosan megtisztítják a rárakódott alga-tömegtől.

