Athén utazási ajánlatok

A repülőgépen érkező utas, mielőtt gépe földet ér az athéni nemzetközi repülőtéren, a magasból pillantja meg a hegyek gyűrűjében a vörös attikai földből fehéren kinövő várost. A vonaton utazó turista a város északnyugati részén épült Larissza-pályaudvarra fut be, míg az autósok több úton is érkezhetnek.

Athén (hivatalos nevén Athine, népnyelven Athina) Görögország fővárosa. Páratlan hírét múltjának köszönheti. Az ókori Athén, Európa egyik legrégebbi városa, az európai civilizáció bölcsője volt. Itt születtek meg azok a társadalmi és politikai formák, azok a szellemi teljesítmények, amelyek az európai műveltség számára évszázadokig példaként szolgáltak, s amelyeknek tanúságai máig sem vesztették el aktualitásukat. Athén nevével fonódik össze az ókori demokráciának létrejötte. S bármennyire korlátozott volt is akkor a népuralom érvényesülésének a lehetősége, hosszú-hosszú évszázadoknak kellett eltelnie, amíg az emberiség ismét ehhez méltót alkotott. Az athéniak demokráciája döntötte le először a szellem korlátait is, amit az irodalom, képzőművészet és filozófia örök értéknek és mértéknek számító csúcsteljesítményei jeleznek. Elsősorban ma is az ókori kultúra maradványai teszik a várost a XXI. századi turisztika zarándokhelyévé.

Athén Közép-Görögország délkeleti részén, a nagyjából háromszög alakú Attika-félsziget déli partján fekszik. Az ókori város, amelynek Peiraieusz (Pireusz), a kikötő nem volt része, a tengerparttól mintegy hat kilométerre épült ki. Így élete a tengerhez kapcsolódott, de biztosította magát a kalózok meglepetésszerű rajtaütéseitől, amelyek az ókor bizonyos szakaszaiban a part menti települések számára mindennapos veszélyt jelentettek.

A város szervesen illeszkedik az attikai tájba. A tenger felé nyitott síkságot északon, keleten és délen hegyláncok zárják le, amelyek védik, és szűk szorosaikkal össze is kötik Athént az észak-attikai medencével (Marathón vidéke), Nyugat-Attikával (Dafni-szoros) és az attikai síksággal, Nfeszojiával (Meszogeia). Északon a Parnisz- (Parnész) hegy lánca (1413 m), észak-keleten a Pendelikon (Pentelikon) márványhegysége (1109 m), délen pedig az Imittosz (Hüméttosz, 1206 m) vonulata zárja le a látóhatárt. A tekintet tehát csak nyugat felé, a Szaróni-öböl irányában szárnyal szabadon.

A hegyek azonban a város területére is benyúlnak. Az úgynevezett Turkovuni-vonulat maradványa a Sztrefisz-domb, s ennek közelében a Likavittosz (Lükabéttosz) kúp alakú sziklatömbje (277 m) uralkodik a városképen. Délebbre újabb dombok sorakoznak: az Akropolisz (156 m), a Múzsák dombja (más néven Philopapposz-domb, 147 m), a Pnix (Pnüx, 110 m) és a Nimfák dombja (105 m). A dombok lábánál elterülő síkságot két, ma már jelentéktelen vízhozamú patak, az Ilisszosz és a Kéfisszosz völgyének egyesülése alakította ki. Ez a síkság nyugaton a tengerpart mentén nagyjából Pireusztól Vuliagmeniig terjed, és az ókorban erősen mocsaras volt. Kikötésre a Falironi (Phaléroni) kis öböl és nyitott rév, illetve Pireusz környéke volt alkalmas, amelyeket már az i. e. V. században megpróbáltak szervesen összekötni a várossal.