Firenze utasbiztosítás

Óvja meg magát, családját és utazási költségeit az előre nem várt eseményektől!

KÖSSE MEG UTASBIZTOSÍTÁSÁT ONLINE!

A mai Firenze területe, a régészeti leletek tanúsága szerint, már három évezreddel ezelőtt lakott volt. A Mugnone és az Arno összefolyásánál, ahol ma a Cascinének nevezett park terül el, egy kora vaskori, az úgynevezett Villanova kultúrához tartozó nép települése feküdt. A mai város központjában, a Piazza della Repubblicánál találtak rá hamvasztásos temetőjükre. (Halottaikat ugyanis máglyán elégették, és a maradványokat agyagurnába helyezve elásták.) Az időszámításunk előtti első évezred második feléből azonban nincsenek biztos adataink ezen népcsoport sorsáról és Firenze területének lakóiról. De közvetlen környékéről már többet tudunk.

Az i. e. VIII-VII. században a mai városközponttól 6 km-re fekvő Fiesole helyén etruszk város állott. Az etruszkok, Közép-Itáliának, a régi Etrúriának ezek a kicsit még mindig titokzatos lakói, a tudomány mai álláspontja szerint Kis-Ázsiából vándoroltak Itáliába. Általában hegyen épült, erődített városaik és az azok közelében fekvő, nagy kiterjedésű és ugyancsak jól kiépített temetőik egyre több és több adatot szolgáltatnak – főként kultúrájuk ismeretéhez. Fiesolei, illetve latinosan faesulei fellegváruk a mai San Francesco-templom és kolostor helyén állott, ahol a nagy kőtömbökből emelt védőfalak helyenként még ma is megtalálhatók. Ez az erődített város uralkodott az Arno folyó eme szakaszán elterülő településeken. Etruszk kori hamvasztásos temető urnasírjait találták az Arno bal partján, a mai Ponté Vecchio hídfőjétől pár száz lépésre.

Az évszázadokon át virágzó etruszk uralomnak Róma terjeszkedő politikája vetett véget. A rómaiak az i. e. III—II. századtól kezdve sorra meghódították az etruszk városokat. Mint jó stratégák, először a főbb útvonalakat, azok csomópontjait szállták meg; így ellenőrzésük alá vonták még a fiesolei fellegvár meghódítása előtt a mai Ponté Vecchio helyén volt ősi átkelőhelyet, az oda torkolló útvonalakkal együtt. Sulla alatt az i. e. I. század elején már római kézre került Fiesole; az Arno partján pedig, ahol ma Firenze belvárosa áll, római település alakult ki. I. e. 59-ben Julius Caesar kiszolgált katonái, veteránusai, új várost alapítottak itt, melynek az általuk megszokott római katonai tábor hagyományos négyszögletes formáját adták. A colonia rangú, azaz közigazgatásilag a legmagasabb fokon álló város neve Florentia lett.

Egy antik monda szerint nevét az állítólagos Fiorinus etruszk királytól kapta, akit – a legenda szerint – az Arno virágos partján temettek el. Mások szerint nevét a folyó elfolyó (fluens) habjaitól nyerte; a legelterjedtebb, de ugyancsak nem bizonyítható nézet szerint a liliomos Arno-part virágos mezejéről kapta nevét. (Flóra = virág; és a liliom máig Firenze címere, emblémája.)

A tudományosabb elmélet szerint talán az itt letelepülő veteranusok adták jó kívánságként a „virágzó” nevet, természetes óhajként, hogy új településük szépen kibontakozzék, virágozzék.

Ez a jókívánság valóra vált! A virágzó város polgárai azóta is immár két évezrede megszakítás nélkül lakják az Arno jobb partjának domboktól körülvett lapályát.

A négyszögletes formájú, legkorábbi római várost téglafallal vették körül, melyen az egymást derékszögben metsző két főútvonal végeinél egy-egy – tehát négy – kapu nyílott.

A középkori, sőt a mai belváros is megőrizte a római táboroknak ezt a jellegzetes alakját. A két fő útvonalnak, a „Cardo Maximusnak” a mai Via Strozzi, Via degli Speziali és a Via del Corso, a „Decumanusnak” a Via Calimala és a Via Roma felel meg. Ezek találkozásánál volt a Forum, ahol ma is nagy tér, a Piazza della Repubblica terül el. Itt a Forumon gyűltek össze naponta a polgárok ügyes-bajos dolgaik intézésére, és itt emelkedett a hivatalos államvallás fő temploma, a Capitolium. A teret fényes középületek, oszlopcsarnokok szegélyezték, de ezekből eredeti helyén már jóformán semmi sem maradt. A Régészeti Múzeum, a Museo Archeologico termeiben is csak kevés kőfaragványt, oszloptöredéket találunk a régi ragyogás emlékeként. Florentiában az antik római városok szokásos nagy középületei közül megtalálhatjuk továbbá az amfiteátrumot, a színházat és közfürdőt is. A színház a mai Piazza della Signoriánál, a Palazzo valóság impressziójának érzékeltetése volt; témaválasztásukban szakítottak a korábbi vallásos, mitológiai vagy történeti témákkal; a környező világot, a való életet tekintették, a szociális és hazafias tendenciákat sem tévesztve szem elől. Nem merültek el a részletekben, az egész téma festőiességét vitték vászonra, a színek foltját „macchia di colore”, innen a macchiaiuoli elnevezés. Vezérük és legtehetségesebb képviselőjük Giovanni Fattori (1825-1908) volt; főként táj- és zsánerképeket festett. Az irányzat legkiválóbb követői Raffaello Sernesi (1838-66), Vito D’Ancona (1825-84), Giuseppe Abbati (1830- 68), Silvestro Lega (1826-95) és Telemaco Signorini (1835-1901) voltak. Képeiket ugyancsak a Galleria d’Arte Modernában tanulmányozhatjuk. Velük elérkeztünk századunk küszöbéhez. A jelenkori firenzei festészet is átesett a különböző „izmusok” divatján, igyekezett lépést tartani a váltakozó nyugat-európai művészeti irányzatokkal, de kezdeményező szerephez nem jutott és jelentős művészegyéniségeket sem tud felmutatni.