Svédország szállás
Miért érdemes szállást foglalni Svédországban 653 Ft-tól / éjszaka?
A magyar üdülővendégek szempontjából a legkedvezőbb a május végétől augusztus végéig terjedő főidény. Július egyébként a svéd nyaralók hónapja, ekkor a stockholmiak nagy tömegekben hagyják el városukat, ugyanakkor vidékről és külföldről sok turista érkezik Stockholmba. Az időjárásban persze sohasem lehet megbízni, de általában azt mondhatjuk, hogy már a május eleje, valamint a szeptember és az október is jó üdülési lehetőségeket kínál. Ha egy kis ügyességgel – és megfelelő „szélvédővel” – ki tudjuk zárni az erős tengeri szél zavaró hatását, igen kellemes napsütéssel, meleg napokra számíthatunk, és főleg könnyebben kapunk hotelszobát az elő- és utószezonban.
A téli sportidény az ország különböző részeiben nem esik azonos időszakra, általában karácsonytól június elejéig tart. Lappföld kivételével a téli sportok csúcsideje Svédország nagy részében a február és március. Lappföldön ekkor éjjel-nappal síelhetünk, az Éjféli Nap ugyanis feleslegessé teszi, hogy a lesiklópályákat reflektorral világítsák ki.
Csaknem minden vidéki városkában találunk ilyesféle elnevezésű szállodát, mint „Grand Hotell”, „Stora Hotellet”, vagy „Stadshotellet”, és az utazó biztos lehet afelől, hogy egyikben sem éri csalódás.
Különösen a nagyobb városokban ajánlatos előfoglalásokkal biztosítani hotel- vagy motelszobát, mert a főidényben május 15-től szeptember 30-ig nagy a zsúfoltság. Jó tudni, hogy a szokásos 15% kiszolgálási díjat vagy a szoba ára mellett tüntetik fel, vagy utólag hozzáadják a számlához.
Svédország minden részében találunk olyan egész évben üzemelő panziókat és teljes ellátást biztosító vendégfogadókat, valamint üdülőszállókat, amelyek elsősorban a külföldi vendégek ellátására rendezkedtek be. A nyugati partvidéken Bohuslandban, a tengerparti üdülőhelyeken az ún. halásztanyákon is lehet szobát bérelni, étkezésre pedig a közeli vendéglőbe járnak át a vendégek. A szobák általában – ha egyszerű berendezésűek is – nagyon tiszták; az ún. nyárilakok árszabása mérsékelt.

