Stockholm szállás

Stockholmi lakóházak

Miért érdemes szállást foglalni Stockholmban már 652 Ft-tól / éjszaka?

Világlátott turistáktól gyakran halljuk, hogy Stockholm a földkerekség egyik legszebb városa. Ez persze vitatható, de más városok elfogult lokálpatriótái sem tagadják, hogy ennek az északi fővárosnak civilizált rendezettsége, kulturált szépsége nagy vonzerőt képvisel. Stockholm megalapításához és mai képének kialakulásához a természet „kegyes” jóakarata is nagyban hozzájárult. A város helyének megválasztását azonban inkább stratégiai, mint esztétikai szempontok sugallták. Azon a kis sziklás szigeten, ahol a Malar-tó a Balti-tengerrel érintkezik, várat építettek a vikingek. Az évszázadok folyamán a vár köré házak épültek, a házakból kisebb település lett, majd a város, amely terjeszkedni kezdett a közeli szigeteken és végül átterjedt a szárazföldre is, de a Malar-tó öblei és csatornái, valamint a tengerpart természetes arculata nem sokat változott. Ezeknek a nagy vízfelületeknek köszönhető, hogy Stockholm ma is csak részben beépített, sok tágas térséggel tarkított nagyváros benyomását kelti.

Stockholmban a Parlament (Riksdag) alatti függőkert legkedvezőbb kilátást nyújtó pontjáról legelőször is egy bronz szobor tűnik szemünkbe, Carl Mille „Napénekes” című alkotása. Odalent a vízen a halászok fáradhatatlanul, szinte ritmusra merítik és emelik ki hálóikat a csónak farán felszerelt kézifogantyús emelő segítségével.

Nyári délután … a csatorna hosszában négy-, öt-, hatemeletes épületek sorakoznak, itt-ott napellenző ponyvákat lebegtet a szél. Ebben a békés, szinte kertvárosi környezetben az embernek egyáltalán nincs olyan érzése, hogy Nagy-Stockholm kellős közepén, egy közel egymilliós metropolis szívében üldögél, amely egy modern ipari ország forgalmas fővárosa, politikai és közigazgatási, kulturális központja.

Stockholm, Svédország, Szállás