Isztambul szállás
Miért érdemes szállást foglalni Isztambulban már 1.487 Ft-tól / éjszaka?
Isztambul számos nevezetessége közül a legismertebbek a Topkapi Palota, a Kék Mecset, az Aya Sofya, a Galata-torony és –híd valamint a Nagy Bazár. Ezek egy része a történelmi városrészben található, amit 1985-ben a Világörökség részévé nyilvánított az UNESCO. Az épített szépségeken kívül érdemes még megtekinteni az ezeréves Subasi Havuzlar platánfát a maga 3,5 méteres átmérőjével, a Polonezköy-t, ami Isztambul első nemzeti parkja, valamint a Göknalik természetvédelmi területet a maga egyedülálló ökoszisztémájával, s a veszélyeztetett erdeifenyővel, ami már csak itt nő természetes közegében Isztambulban.
Hogy a legfontosabb „muszáj látni” helyeket végiglátogassuk, legalább 2-3 napra van szükség, de még egyheti ittlét után se mondhatjuk, hogy mindent láttunk.
Isztambuli gyalogtúránkat mindenképpen a Sultanahmet negyedben kell kezdenünk, itt találhatóak ugyanis Isztambul legnevezetesebb épületei, jelképei. A Topkapi Palota és a hozzá kapcsolódó Isztambuli Régészeti Múzeum, valamint az Antik Kelet Múzeuma már önmagában több mint egynapi látnivalóval szolág, s akkor még igazán el sem indultunk a város felfedezésére. Rögtön a szomszédságban található a híres Aya Sofya, valamint a Kék Mecset. Ezeket Öleli körül a tenger felől a régi várfal, valamint egy hangulatos, régi faházakból álló negyed a domb oldalán. A Kék Mecset túloldalán található az egykori lóversenypálya (ma közpark) közepén két obeliszkkel, melyek közül a szebbik a város legrégebbi építészeti emléke. Az obeliszk eredetileg a luxori Karnak-templom előtt állt Egyiptomban, egészen addig, amíg a rómaiak Isztambulba nem hozták. Néhány száz méterrel odébb, a szép citromsárga rendőrségi épülettel szemben található a Bazilika ciszternájának a bejárata. Innen továbbhaladva a város belseje felé, először a hatalmas Nagy Bazárt érjük el, mely a világ legnagyobb fedett kereskedelmi egysége. Mellette található a híres Isztambul Egyetem, melynek a domb tetején lévő végéhez csatlakozik a város fölé magasodó Süleymaniye-mecset, a hozzá tartozó rendkívül szép temetővel. Innen az Aranyszarv-öböl felé haladva érjük el az egyedülálló fűszerbazárt s a mellette álló Rüstempasa és Yeni mecseteket. Innen gyalogosan átkelhetünk a Galata-hídon, illetve komppal a város gyakorlatilag bármely vízparti pontjára. A dombra felérve a híres Galata-toronyhoz jutunk, melyről csodás a panoráma Isztambulra. A torony mellett a Neve Shalom-zsinagóga, majd kicsit feljebb a keresztény negyed következik. Az itt található templomok megtekintése után a Galatasaray negyed következik, majd a Taksim tér a köztársaság emlékművel. Itt található a Hadi Múzeum és az Atatürk Kulturális Központ is.

