Firenze szállás

Alkonyat Firenzében

Miért érdemes szállást foglalni Firenzében már 5.350 Ft-tól / éjszaka?

Szállodát a város minden részében találhatunk, a pályaudvar közvetlen szomszédságában is vagy a környező utcák bármelyikében. Ha tudunk olaszul, az utcai kérdezősködésnél nem lesz különösebb problémánk, de mindenképp ajánlatos legalább egy kis útiszótárt venni, és a legszükségesebb közhasználatú szavakat már otthon megtanulni. Ha erre nem volt módunk, némettel, angollal vagy franciával is próbálkozhatunk. Velencében, Rómában vagy pláne Nápolyban ilyenkor bárki tőle telhetően – esetleg kézzel, lábbal magyarázva – igyekszik felvilágosítást adni, és ha megértette, hogy hová akarunk menni, esetleg el is kísér. Firenzében erre nem nagyon számíthatunk. A város lakói nem egészen olyanok, mint ahogy mi az olaszokat elképzeljük. Nem barátkozók, nem szoktak az utcán énekelni, a ruhát sem teregetik ki,két ház közé kifeszített kötélen. Az utcák tiszták, de itt-ott kicsit komorak, a híres középkori palazzók szürkék, némileg barátságtalanok. Sokan ezért kicsit csalódottan utaznak el Firenzéből; a reneszánsz bölcsőjét, a művészetek városát tarkábbnak, közvetlenebbnek gondolták.

Az utcákon egyébként – mint minden olasz városban – itt is szédületes a forgalom. Az útikönyvébe, térképébe mélyedő turistát állandó veszély fenyegeti, ha gondatlanul lelép a járdáról. A turista pedig szívesen lődörög gondtalanul az úttesten, mert egyes épületeket például csak az utcák vagy terek közepéről lehet jól megnézni, vagy pláne lefényképezni. A keskeny utcákon robogó autók miatt a lárma néha elviselhetetlen. Ezért bölcs dolog, ha a rossz alvók udvari szobát kérnek a szállodában. Hiába, a középkori utcahálózatot nem a mai gépjárművekhez méretezték, nem beszélve arról, hogy akkoriban a város lakóinak száma is kisebb volt, turistaforgalom pedig egyáltalán nem létezett.

Az idegenforgalom Firenze mai jólétének egyik legfőbb forrása. A lakosság tekintélyes hányada közvetve vagy közvetlenül a külföldiekből él; a szállodák, vendéglők, emlék- és ajándéktárgyárusok fölözik le a világ minden részéről összesereglett művészetrajongók érdeklődésének hasznát. És mégis – a firenzeiek hűvös tartózkodással szemlélik a tájékozatlan idegen bizonytalankodását. Ezt azért ne tekintsük barátságtalanságnak, inkább a dicső múlt évszázadai során beléjük gyökerezett öntudatnak.

A nagy képtárak kincsei lenyűgözik a látogatót mérhetetlen gazdagságukkal. De épp a legnagyobb, leglátogatottabb galériák – az Uffizi és a Pitti – kiállításai egyáltalán nem alkalmazkodnak a modern múzeumrendezés elveihez. Főként a Pittire vonatkozik ez, ahol megtartották a képek régi elhelyezési rendjét; a látogatók nagy része csak egy-egy pillantást vetve jobbra-balra sétál végig a falak mentén, melyek a padlótól a mennyezetig, szinte roskadoznak a világhírű festményektől. Félreértés ne essék, nem kifogásképpen mondjuk ezt, nem is az irigység beszél belőlünk, csak elő szeretnénk készíteni a mi múzeumainkhoz szokott látogatót, hogy itt bizony mennyiségben és minőségben is többet talál. Akinek csak néhány napja van Firenzére, természetesen nem töltheti egész idejét kizárólag valamelyik nagy képtár megtekintésével. Márpedig napi öt-hat teremnél többet kevés ember tud lélekben megemészteni.

Firenze, Olaszország, Szállás