Budapest szállás
Miért érdemes szállást foglalni Budapesten már 1.444 Ft-tól / éjszaka?
Budapest gazdagsága gyógyvizekben világviszonylatban is egyedülálló, ez egyik legfőbb idegenforgalmi vonzereje. A budai oldal hőforrásait már a kelták, ill. a rómaiak használták, sőt Aquincum – maga a név is a forrásokra utal – akkoriban valóságos fürdővárossá fejlődött. A törökök pedig még ma is működő fürdőket építettek a Duna-parton. Az újkori nagy fellendülés a XIX. század közepén indult meg, Than Károly kémiatanár elméleti munkássága és Zsigmondy Vilmos mérnök artézi-kút fúrásai nyomán. A század végétől sorra emelték a hatalmas fürdőépületeket: az egykori Margitszigeti Gyógyfürdőt, a Széchenyi Gyógy- és Strandfürdőt, valamint a Gellért Gyógyfürdőt. 1934-ben Budapest megkapta a „fürdőváros” címet, 1937-ben pedig már itt rendezték meg az első Nemzetközi Fürdőügyi Kongresszust, és Budapest lett a Nemzetközi Fürdőügyi Szövetség székhelye.
A város különböző hőfokú és gyógyhatású forrásai naponta mintegy 70 millió liter vizet adnak. A kb. 80 hőforráson kívül fúrt artézi kutak is adnak gyógyvizet. Közülük a legmelegebb a Széchenyi fürdő II. számú, 1257 m mély kútja (77 °C). Az ásványi anyagokban, sókban gazdag források vize a legkülönbözőbb betegségek gyógyítására alkalmas, fürdő-, ivó- és inhalációs kúrák keretében.
A budai oldal fürdői három nagy forráscsoportból kapják vizüket, A Gellérthegy tövében fakadó gyógyvizek táplálják a Gellért, a Rudas és Rác fürdőt, míg a József-hegyi forráscsoport vizét a Lukács és a Császár fürdőben, az óbudai forrásokét pedig a Római, a Pünkösd- és a Csillaghegyi fürdőben hasznosítják.
A Margitszigeten fúrt kutak táplálják a Nemzeti Sportuszodát és a Thermál Szálló medencéjét, mely utóbbihoz vízgyógyintézet is csatlakozik, pesti oldal legrégibb meleg vizű fürdője a Széchenyi fürdő. Az Árpád híd pesti hídfőjénél feltörő meleg forrás táplálja a Szabadság fürdő medencéit. A Pestszenterzsébeti fürdő jódos-sós vize is kiváló gyógyhatású. Súlyosabb betegségek esetén a gyógyfürdőket csak az orvos utasítása szerint szabad használni.

