Jordánia repülőjegy

Ammani Odeon

Miért érdemes repülőjegyet foglalni Jordániába már ??? Ft-tól?

A legegyszerűbb kiutazási lehetőség a repülés. Menetrendszerinti járatok hetente többször indulnak Ferihegyről és Bécsből Ammanba (AMM). A repülőjegyek ára 30.000 forint + illeték körül van, érdemes azonban alaposan körülnézni, mert néhány légitársaság akciós jegyei ennél is olcsóbbak.

Ázsia legtöbb országában rugalmasak az árak. Ez azt jelenti, hogy mindent, annyiért próbálnak meg ránk sózni, amennyit kinéznek belőlünk. A rendszer Jordániában is hasonlóképpen működik annyi különbséggel, hogy aránylag sok minden kötött áron fut. Ilyenek például a tömegközlekedés, a boltokban az étel, az alkoholboltok italai, az éttermek szolgáltatásai és a legtöbb hotel árai. Alkudni legfeljebb csak addig a határig lehet, amíg az eladónak is megéri engedni. Apróbb kiadásoknál, mint egy rövidebb taxizás vagy egy pólóvásárlás, nem feltétlenül éri meg az utolsó pillanatig küzdeni – bár aki ráérez az ízére, az előbb-utóbb mindent a helyiek által fizetett összegért fog megkapni. Nagyobb volumenű kiadásoknál mindenképpen érdemes egy kis időt eltölteni ezzel a foglalatossággal. A beszélgetés az eladóval (család, biznisz, tea-ivás, stb.), az ezt megelőző terepfelmérés az árakról, a „nem messze olcsóbban láttam ugyanilyet” és az „ennyi pénzt nekem nem ér meg” típusú, megfelelő pillanatban elhelyezett mondatok sokat lendíthetnek a sikerünkön. Végül jó trükk az „úgy teszek mintha elindulnék úgyis utánam jön” próba,  ezután még visszamehetünk mi is. A végső összeg akkor alakul ki, amikor megmerevednek az álláspontok, és semmilyen szöveggel nem sikerül lejjebb tornázni az árat.

Alkudozásnál célszerű azt az elvet követni, hogy annyi pénzt fizessünk, amennyit megér nekünk az adott dolog. Az árat úgyis megtudjuk a legelején, ehhez kell viszonyítani, hogy maximum mennyit fizetünk érte. Érdemes félárral próbálkozni elsőre – Ázsia számos országában indulhatunk egytizedről is.  

Szolidan lehet alkudni a taxisokkal, az idegenvezetőkkel, a piacokon, és néha a hotelekben is – ez utóbbiakban főleg szezonon kívül. Keményebben elsősorban az ajándékvásárlásnál érdemes próbálkozni.

Aki úgy dönt, hogy átmegy Szíriába, az nyugodtan felejtse el a vásárlást. Ott minden fele vagy harmadannyiba kerül.

Borravalót a jobb éttermekben szokás adni (az utcán mindig visszaadják), ilyenkor vagy 10 %-ot, vagy fél dinárig fölkerekített összeget. A jobb hotelek alapból fölszámolnak 10% adót és 13% szolgáltatási díjat. Ezek után fakultatív…

Jordánia, Repülőjegy