Monaco

Ki ne hallott volna már Monacóról, s főleg Monte-Carlóról? Volt – egyes országokban még ma is van – egy időszak, amikor a „jobbfajta” szentimentális regény hőse feltétlenül kipróbálta szerencséjét a monte-carlói játékkaszinóban, s ha balvégzete úgy kívánta, a kaszinó teraszán egy pisztolygolyóval vetett véget életének. A detektívregények is gyakori helyszíne – ide utaznak a nagy sikkasztók és nyomukban a nagy detektívek. A nyugati lapok társasági – pontosabban pletyka – rovataiban is rendszeresen szerepelnek a monacói hírek: ide jár a „jet set”, korunk furcsa tüneménye, az arisztokrácia, a modern pénzbárók serege, itt „tengeti” napjait sok – országból kiebrudalt – egykori uralkodó és mágnás, köztük néhányan még az egykori magyar feudális osztály képviselői közül is. Itt magasodnak a Cote d’Azur legszebb, legjelentősebb felhőkarcolói, itt épültek a legluxusabb luxusszállodák, itt fordul meg a legtöbb turista, hiszen az is elzarándokol legalább egy napra Monacóba, aki a francia tengerpart más, közeli üdülőjén tölti szabadságát. Monaco kétségkívül a legcsillogóbb, leglátványosabb valamennyi európai miniállam közül, híre az egész világot bejárta, s alighanem indokoltan. Az Azúr-part szebbnél szebb fürdőhelyei, a nyüzsgő, eleven és mégis méltóságteljes Cannes, a nagyvárosi Nizza, a csendes Menton, s a divatba jött, egykori kis halásztelepülésekből elegáns fürdőhellyé alakult nyaralóvárosok, St.Tropez, Juan-les-Pins sorában is messzire csillogó gyöngyszem ez az önálló állam, vagy – pontosabban – nem is olyan nagy település, hivatalos nevén a Monacói hercegség.