Peking

Peking kivilágítva

Miért érdemes Pekingbe utazni?

Peking – földünk legnépesebb és harmadik legnagyobb területű országának – Kína fővárosa. Éghajlata általában hidegebb, mint ahogyan földrajzi szélességénél fogva várható lenne. Peking földrajzi szélessége majdnem megegyezik Nápolyéval, Madridéval, de az évi középhőmérséklete (12 C) Nápolyétól 5 C-kal marad el, sőt a jóval magasabban fekvő Madridétól is 2 C-kal. Ennek oka az, hogy a kontinentális hatás télen erőteljesen érvényesül. A tél Pekingben szokatlanul hideg. A januári középhőmérséklet -4,6 C, s a hőmérő higanyszála olykor -22 C alá is süllyed.

Városszerkezetét tekintve Pekinget a legeredetibb fővárosok közt tartják számon. Peking magvát az a – korábban fallal körülvett – 65 km2-nyi területű Kettős Város alkotja, amelyet 1397-ben a Ming-dinasztia idején kezdtek el építeni. Az óváros két, egymástól fallal elkerített városból állt. A déli város 1553-ban készült el. 1664-ben a mandzsu hódítók a kínaiakat ide űzték az északi városból. Ezért hívták a régi, északi városrészt Belső Városnak (ill. Mandzsu- vagy Tatárvárosnak), a déli, újabb városrészt pedig Külső Városnak (ill. Kínai Városnak). A csaknem szabályos négyzet alakú, sakktábla alaprajzú Belső Várost a hetvenes évek elején még 24 km hosszú fal zárta le. A falak szélessége alul helyenként elérte a 25, fölül pedig a 18 métert. Magassága 14-19 méter között váltakozott. A falakon védőbástyák, a sarkokon pedig magas őrtornyok álltak. Ugyanilyen őrtornyok emelkedtek a Kettős Város 16 kapuja fölött is. A téglalap alakú zegzugos Külső Város vékonyabb és alacsonyabb falával együtt az egykori Peking külső városfala megközelítette a 40 km-t. Maga a Belső Város is három részre tagolódott: a tulajdonképpeni Mandzsuvárosra, a középen elhelyezkedő Császárvárosra és ezen belül a Tiltott Városra. A Császárváros – amelyet Téli Palotának is neveztek, megkülönböztetésül a Peking közelében épült Nyári Palotától – szintén nagy fal vette körül, és kívülről még vízesárok is védelmezte. Egészen különálló városrésznek is tekinthető, ahol egykor a mindenható császár és szűkebb környezete élt. A falat 1933-ban lebontották, csak a déli szakasz maradt meg a Tienanmen térnél.