London
Miért érdemes Londonba utazni?
London, a „nagy falunak” becézett világváros látnivalói egyrészt a városmagban koncentrálódnak, másrészt a peremén szóródnak szét. A Westminster városrészben, a Temze északi partján, az egykori királyi palota helyén áll London jelképének számító Parlament. A Westminster híd felé eső végén emelkedik a 97 méter magas óratorony, harangjának, a Big Bennek érces hangja az angol rádió, a BBC rendszeres adásain keresztül világszerte ismertté vált. Nem messze tőle a hatalmas épület legrégebbi, még a középkorból megmaradt eredeti gótikus szárnya, A Westminster Hall emelkedik. A Parlament többi része a múlt század közepén épült neogótikus stílusban. A Parlamenttel szemben az angol gótika egyik legszebb építménye, a Westminster-apátság áll, mely csaknem ezer éve az angol királyok koronázó temploma. Királyok, hadvezérek, tudósok, írók és híres politikusok temetkezőhely is az apátság – többek között itt nyugszik I. Erzsébet angol királynő és az általa lefejeztetett skót királynő, Stuart Mária, valamint Newton, Dickens és Churchill. A Westminster városrész nyugati, illetve északi peremén három királyi palota emelkedik. A legrégebbi közülük a VIII. Henrik idejéből megmaradt St. James’s Palace (Szent Jakab-palota) és a Whitehall (Fehér csarnok), valamint a jelenlegi uralkodói rezidencia, a klasszicista Buckingham Palace. London egyik leglátogatottabb turisztikai látványossága a Buckingham-palota előtt naponta lezajló színpompás őrségváltás. London mai központja a Trafalgar tér, itt emelkedik a Napóleon flottáját legyőző Nelson admirális emlékműve. A tér északi frontját a National Gallery, a Nemzeti Képtár zöld kupolás épülete zárja le. Ez a múzeum a világ egyik leggazdagabb festménygyűjteményét mondhatja magáénak, a középkortól a XIX. századig minden jelentős európai iskola képviselve van benne. A modern művészek alkotásai a Temze parti Tate Galleryben nyertek elhelyezést. London másik fő tere, forgalmi központja a szórakozó-negyed szívében lévő híres Picadilly Circus.
Nálunk a legjobb repülőjegy, szállás és autóbérlés ajánlatokat talál Londonba kedvező áron. Online szolgáltatásunkat abszolút díjmentes, hogy Önnek minél kevesebbet kelljen fizetni és a hét bármelyik napján, a nap bármelyik szakában igénybe veheti. Londoni utazási ajánlatok megtekintéséhez, töltse ki a kívánt szolgáltatással kapcsolatos foglaló panelt, hogy megtalálja a piac legjobb ajánlatait Londonba.

