Csehország
Miért érdemes Csehországba utazni?
A Cseh Köztársaság 1993. január 1-jén jelent meg önálló államként Európa térképén, ám ekkor csupán a politikai határok változtak meg. A hegyek gyűrűjűben elterülő ország három történelmi országrész közül a legnagyobb , a tulajdonképpeni Csehország a Cseh-medencében található. A tőle Keletre fekvő Morvaországot is részben hegyek szegélyezik, de déli irányban nyitott a Duna felé. Északon egy széles völgy, a Morva-kapu köti össze a harmadik történelmi országrésszel, Sziléziával, amelynek csak a legdélebbi része tartozik a Cseh Köztársasághoz.
Központi fekvése miatt Csehországot a történelem kezdete óta a különféle politikai, vallási és kulturális hatások kereszttüzében állt. Dél-Morvaország területe már a paleolitikum óta lakott, erről tanúskodnak az itt talált mamutvadász kultúra maradványai. A Cseh-medencét a szláv törzsek bejövetele előtt jobbára kelta és germán törzsek lakták. A terület régi római elnevezése Bohaemia volt. A szlávok az V. század vége felé telepedtek le Közép-Európában, s a terület egyik sikeres törzsükről, a csehekről kapta újabb nevét.
Csehország a középkortól napjaikig nagy értékekkel gazdagította az európai kultúrát. A XIV. század közepétől Prágában és környékén felvirágzó „cseh képzőművészeti iskola” jórészt névtelen művészeinek épületei, freskói, táblaképei és kódexei felbecsülhetetlen értékűek. A XVI-XVII. században Rudolf császár udvari csillagászaként Prágában működött Tycho Brache (1546-1601), majd Johannes Kepler (1571-1630), a bolygómozgás törvényeinek felismerője. Antonin Dvorák (1841-1904), Leos Janácek (1854-1928) és Bohuslav Marinu (1890-1959) műveit rendszeresen műsorra tűzik a világ hangversenytermei, operaházai, Jaroslav Hasek (1823-1923) halhatatlan Svejkje mellett világszerte népszerűek Karel Capek (1890-1938) színművei, Bohumil Hrabal (1914-1997) elbeszélései és Milan Kundera (1929-) regényei. Az 1960-as években tetőző „cseh új hullám” (Jiri Menzel, Milos Forman és mások) filmjei mindmáig népszerűek.
Csehország területének legnagyobb része (93%) hegy-, illetve dombvidék. Legmagasabb csúcsa, a Snazka (1602 méter) a lengyel határon húzódó Óriási-hegységben található.
Geológiai szempontból az ország nagy része a Cseh-masszívumhoz (a Cseh-medence és a peremén magasodó hegyek, az Érchegység, a Cseh-erdő, a Szudéták és a Cseh-Morva-dombság alkotják) tartozik, amely az óidei közép-európai röghegység része, s csak Morvaország keleti felén, a szlovák határ közelében jelennek meg a fiatal Kárpátokhoz tartozó vonulatok. A két hegységrendszer között egy alacsony sáv húzódik végig Morvaországon – a Morva-kapu és a Morva-medence –, amely már ősidők óta hidat alkot Európa északi és déli része között. A domborzat változatossága és az egyes tájképi alakzatok különleges szépsége a hosszú fejlődés és a változó kőzetösszetétel eredménye.
A sík vidékek éghajlata átmeneti jellegű, az óceánitól a szárazföldiig változik. Az éves csapadékmennyiség 600 mm körül van, a legtöbb csapadék nyáron hullik.
Csehországban sok kisebb és két nagy folyó ered – az utóbbiak az Elba és az Odera. A leghosszabb folyó Csehországban a Moldva (Vltava), Morvaországban a Morava. Az ország az északi- és balti-tengeri, illetve a fekete-tengeri vízgyűjtő terület közötti vízválasztón fekszik. Míg az Elba-Moldva hatalmas vízrendszer észak-nyugat felé folyik, addig a Moravának és mellékfolyóinak vizét a Duna dél-keleti irányban szállítja el.
Csehországban kevés természetes, de annál több duzzasztott, mesterséges tó és ásványvízforrás van. A fürdővárosok, mint Karlovy Vary (Karlsbad) vagy Mariánské Lazné (Marienbad) az Érchegység lábánál eredő gyógyforrásoknak köszönhetik hírnevüket.
A talaj sok helyütt terméketlenné vált, s csak az ország elhagyatottabb vidékein mutathat fel eredményeket a természetvédelem. Az országban jelenleg három nemzeti park van. A védett területek kiterjedése ma már az ország területének mintegy 15%-a.
Nálunk megtalálja a legjobb repülőjegy, szállás és autóbérlés ajánlatokat Csehországba. Ingyenes online szolgáltatásunkat a hét bármelyik napján, a nap bármelyik szakában igénybe veheti. A csehországi ajánlatok megtekintéséhez, töltse ki az adott szolgáltatással kapcsolatos foglaló panelt, hogy megtalálja a legkedvezőbb utazási ajánlatot Csehországba.
Hivatalos név: Cseh Köztársaság
Terület: 78.864 négyzetkilométer
Lakosság: 10.398.260
Főváros: Prága
Államforma: köztársaság
Pénznem: 1 cseh korona = 100 haleru
Nyelv: cseh (hivatalos), szlovák
Vallás: keresztény (főleg római katolikus, protestáns kisebbség)
Éghajlat: átmeneti (részben szárazföldi, részben óceáni jellegű); a nyár meleg, a tél hideg; Prágában a januári átlaghőmérséklet -3 C, a júliusi 18 C.

