London autóbérlés
Autóbérlés online Londonban már 5.200 Ft-tól / nap, biztosítással, korlátlan km használattal és teli tankkal!
London környéki látnivalók:
Hampton Court
Kelet-Molesey Londontól délnyugatra a Temze partján, az A3-as-A308-ason; vagy hajóval a Westminster Pierről; vagy vonattal a Waterloo pályaudvarról a Hampton Court állomásig. Anglia talán legszebb királyi palotája a Wolsey bíboros által építtetett vörös téglás, Tudor-kori Hampton Court. Érdekessége, hogy VIII. Henrik hat felesége közül öten itt tartották udvartartásukat. A bejárat, a Nagy kaputorony (Great Gatehouse) a legtöbb képeslapon szerepel, pártázatos tornyaival, karcsú, keskeny kéményerdejével.
A legemlékezetesebb része talán a VIII. Henrik által építetett Díszterem: (Great Hall), s a hozzá csatlakozó, az első udvarból nyíló Boleyn Anna-kapu (Anne Boleyn’s Gateway); illetve a híres, a palota egy részének barokk átépítője, Sir Christopher Wren építette harangtorony rajta a remekművű csillagászati órával a második, un. Óraudvarban. Az első udvarban még a VIII. Henrik-féle udvartartás konyháját, boros és sörpincéjét is megtekinthetjük. A harmadik, az ún. Szökőkútudvarból nyílik a 3000 fegyverrel díszített őrterem (King’s Guard Chamber), illetve a királyi, királynéi és trónörökösi lakosztályok, a falakon Giorgione, Tizíano, Veronese, Tintoretto képeivel; s nem utolsósorban az önálló Mantegna-gyűjteménnyel. Az „agancsos szobát” (Horn Room) VIII. Henrik trófeái díszítik. Unikum a Tudor-korból fennmaradt teniszpálya a palota mellett. A kert nem kevésbé izgalmas látnivalókkal szolgál: a Nagy szökőkutas kertben él még néhány tiszafa, amelyet az első alkotmányos király, Orániai Vilmos ültetett; a Tavaskert pedig ma is úgy néz ki, mint ahogyan maga VIII. Henrik megtervezte. A király magánparkját kovácsoltvas kapuk őrzik (Privy Garden). A Tiltyard Gardensben lovagi tornákat rendeztek. A Vinery-üvegházban megnézhetjük a 200 éves „nagy szőlőtőkét” (Great Vine), amely 2 méter vastag és évente 6OO fürt szőlőt terem. július elején tartják az évi nagy virágkiállítást.
Kew Gardens (Royal Bofanic Gardens)
Londontól nyugatra, Richmond felé az A316-oson vagy a District line-on, Kew Gardens állomás. Kew valóban az angliai kertek királynője, egyik főúri kastély kertje sem mérhető hozzá, s aki elmulasztja, hogy lássa, az nem kaphat képet az angol kertépítészet évszázados hagyományairól. Nem csupán a virágok és egzotikus növények rajongóinak a paradicsoma Kew, hanem a megfáradt londoniak esti vagy hétvégi pihenőhelye; s főként a bloomsburyi értelmiség körében volt igazán divatos a XX. század elején. Különlegessége az, hogy szinte észre sem vesszük, hogy mesterségesen létrehozott botanikus kertben járunk, annyira organikusan simul a tájba, a Temze vadregényes kanyarulatainak füzeseibe és csalitosaiba a kert, pedig a libanoni cédrusoktól a himalájai rododendronokig rendkívül sok (kb. 60 000) növényfaj él Kewban. A walesi hercegnő – Lady Diana által megnyitott – üvegházában tíz különböző éghajlatú termet találunk.
Richmond
Londontól nyugatra, Richmond felé az A16-oson, vagy a District Line-on Richmond végállomásig Richmond királyi palota volt, sajnos azonban a kastély a polgárháborúban elpusztult, de megmaradt a hatalmas parkja (Richmond Park), az egykori királyi vadaskert, melyben még ma is élnek őzek.

