Kairó autóbérlés
Autóbérlés online Kairóban már 5.300 Ft-tól / nap, teli tankkal, korlátlan km használattal és biztosítással!
Kairó ún. belvárosa a jószemű megfigyelő számos ismert épületet fedezhet fel, de a laikusok is felismerhetik a Ramszesz utcán lévő kairói főpályaudvart, előtte Ramszesz fáraónak Memphisből ideszállított eredeti szobrával. Az Október 6. híd magas útja is a pályaudvar előtt halad kelet felé. Jobbra az Abdin-palotát, a köztársasági elnök egyik székhelyét ugyancsak észrevehetik a Citadellán kivehetőek, láthatóak Mohamed Ali mecsetjének ceruzaminaretjei, körülöttük pedig számos más tulunida, ajjubida és mameluk mecset, Kairó iszlám negyede.
A Níluson egyébként 8 híd vezet át, nem beszélve azokról a kisebb hidakról, amelyek a folyó keskenyebb szakaszait ívelik át.
Hála az okosan kialakított úthálózatnak és forgalmi rendnek a város közlekedése – tekintettel a mintegy kétmillió forgalomban lévő autóra (mellesleg 70-80-as évekbeli gépparkra) – meglepően jó. A 80-as évek óta tiszta, kulturált körülmények között – üzemelő két metróvonal mellett most épülő (kelet-nyugati) harmadik feltehetően tovább javít a helyzeten, és enyhíti a helyenként – főleg a késő esti órákban – kialakuló, ám rögtön felbomló dugókat. A helyiek vezetési stílusa egyébként „bátor és szabad”, számunkra nagyon idegen, ám tökéletes összhangban van a KRESZ ama rendjével, amelynek talaján kialakult, s ahol egyetlen elv uralkodik: „a jobb helyzetben lévőnek, az erősebbnek elsősége”. Vigyázzunk az egyezményes jeleket is más értelemben használják! A „villogás” például megállj-t parancsol.
A benzin meglehetősen olcsó, a benzinkút azonban sajnálatosan kevesebb a szükségesnél.
A parkolásnál is tetten érhetők az egyedi egyiptomi megoldások. A parkolóőr egyrészt felügyeli az autókat, másrészt azonban a zsúfolt parkolókban rendezgeti a kocsikat. Ezért tanácsos a kéziféket nem behúzni. A parkolóőr borravalót kap a távozáskor.
Minden nemzetközileg ismert és elismert autókölcsönző irodája elérhető a nagyvárosban.

