Jordánia autóbérlés
Olcsó autóbérlés Jordániában teli tankkal, biztosítással és korlátlan km használattal!
Jordánia alig 26 kilométeres tengerparti sávján fekszik Akaba, az ország legnagyobb üdülőközpontja. A kristálytiszta Vörös-tenger turisták százezreit vonzza évente ebbe a városba. Jordániában ez az egyetlen lehetőség a tengerparti fürdőzésre, ezért az ország többi részéből is jelentős számban érkeznek nyaralók. Itt található – az ammani mellett – az ország másik nemzetközi és kereskedelmi repülőtere, amely az ország egyetlen kikötőjével együtt jelentős kereskedelmi központtá változtatta Akabát az utóbbi évtizedekben. Gyakran keresik fel szaúdi turisták is a határ közelsége miatt. Remek hely a kikapcsolódásra, a búvárok és a sznorkelezők egyik kedvenc helye a Közel-Keleten. Mivel ez Jordánia déli központja, ezért csillagtúrákhoz megfelelő bázis. Gyakorlatilag egészen a Holt-tengerig szerveznek innen túrákat, és ez a Vádi Rumhoz legközelebb eső nagyváros is. Azonban nemcsak előnyei vannak: szinte mindig zajos, turistákkal túlzsúfolt hely. Aki többet vár a tengerparti fetrengésnél és a nyugatiak számára épített éttermek látogatásánál, és a kultúra, a sivatagi táj és az emberek érdeklik, annak alighanem Akaba lesz a mélypont Jordániában.
Akabától körülbelül 60 km-re keletre fekszik Vádi Rum, az ország leglenyűgözőbb sivatagi területe. A kopár tájat többszáz méter magas homokkő képződmények (dzsebel = hegy) szabdalják, amelyeket a szél alakított ki az utóbbi 50 millió évben. A közöttük lévő homok ezernyi színárnyalatban pompázik, amelyeket a különböző napszakokban a fények még varázslatosabbá tesznek.
A sivatag kihaltnak tűnik, de eső után számtalan növény bújik elő. A faunája változatos, bár az emberek fokozott jelenléte miatt ritkán lehet látni az állatokat. Élőhelye a sakálnak, a farkasnak, a vadkecskének, a veszélyeztetett fajok közé tartozó arábiai oryxnak. A madarak közül megtalálható itt a keselyű, a sas, a pacsirta és a veréb. Skorpiók, kígyók és pókok ritkán fordulnak elő.

