Bécs

Az Osztrák Köztársaság fővárosa és Bundesland Wien néven önálló tartományi jogokkal rendelkező város. Az Adriát a Baltikummal összekötő ősi „borostyánút” és a Duna-völgy metszéspontjában helyezkedik el.

A hegyek közül – a Bécsi-kapun keresztül – a Bécsi-medencébe érkező Duna folyása meglassul, s több ágra bomolva szigeteket, zátonyokat ölel körül. A jobb parton a folyót amfiteátrumszerűen emelkedő – a jégkorszak óta ármentes – teraszok kísérik, amelyek kedvező feltételeket biztosítottak a megtelepedni szándékozó ember számára. A Duna bal partján húzódó árterület viszont hosszú időn át gátolta a város terjeszkedését, és csak a múlt század hetvenes éveiben történt szabályozás után kezdték meg e terület fokozatos beépítését.

Bécset félkörívben erdős hegyek, dombok keretezik: délről és nyugatról az Alpok előőrseként és a város „tüdejeként” egyaránt emlegetett Bécsi-erdő (Wienerwald), északról a Weinviertel halmai részben a közigazgatási határon belül emelkednek. Bécs tehát jobbára dimbes-dombos terepre épült: átlagos tszf. magassága 170 m; legmagasabbra – 542 m-re – a Bécsi-erdő Herrmannskogel nevű csúcsában emelkedik.

A város éghajlata kiegyenlített, nedves kontinentális jellegű, sok tekintetben Budapestéhez hasonló, Az évi középhőmérséklet 9,8 °C. A leghidegebb (január: -1,4 °C) és a legmelegebb (július: 19,9 °C) hónap középhőmérséklete a környező hegyvidék mérséklő hatását tükrözi. A csapadék (660 mm) évi eloszlásában a kontinentalitás érvényesül: a legtöbb csapadék a nyár derekára jut, míg a legkevesebb télen hull. A havas napok száma (40-50) itt a legkisebb Ausztriában.

Tágabb környékén, a Bécsi-medencében már a jégkorszakot követően megtelepedett az ember. Négyezer évvel ezelőtt különféle indogermán törzsek foglalták el, majd i.e.1000 táján az illírek fejedelemséget alapítottak itt. Magának a városnak a történelme mintegy két és fél ezer évre vezethető vissza. Alapítása i. e. 400-ra tehető, amikor a kedvező földrajzi adottságú, jól védhető helyen a kelták Vindobona néven kis telepütést hívtak életre. A Duna egyik fattyúága (a mai Duna-csatorna), a Wien- és az Ottakringi-patak három oldalról óvták azt a félszigetszerű teraszt, amelyen a település feküdt.

A római légiók időszámításunk hajnalán foglalták el a Pannóniával határos Noricum tartományt és Vindobonát, amelyet négy évszázados uralmuk alatt jelentős erődé építettek ki. A római légióstábor a mai belváros területén helyezkedett el. Védelmében egy fokozatosan terebélyesedő polgárváros alakult ki, amelyet 213-ban municípiumi rangra emeltek. Lakói elsősorban szőlőtermeléssel és kereskedéssel foglalkoztak. A II. század közepétől a markomannok és a kvádok, később a hunok elől menekülő alánok és keleti gótok ostromolták. 400 körül a római légiók elhagyták a várost, amelyet a népvándorlás vihara és egy nagy tűzvész csaknem teljesen elpusztított. Az V. század közepén a hunok, majd a népvándorlás utolsó nagy hullámával érkező avarok foglalták el. Egyes kutatók véleménye szerint ők adták a – most már sáncokkal is védett – településnek a Bécs nevet, míg mások ezt az ómagyar Bécs („mészégető kemence”) szóból származtatják.

Nagy Károly korai feudális frank birodalma fokozatosan terjeszkedett kelet felé a véres háborúkban vereséget szenvedett avarokat bajor telepesek váltották fel. Az Enns, a Rába és a Dráva között a IX. század elején életre hívott Ostmark határőrgrófság (az Österreich – jelentése: „keleti birodalom” – elődje) keretein belül újból fejlődésnek indult, de most már Wien néven. A település új neve egy 881-ből származó salzburgi krónikában fordul először elő. Az etimológusok abban megegyeznek, hogy a név a „patak” főnévre vezethető vissza; vagy a Bécsi-erdőben eredő Wien-patakra utal, vagy a kelta Vedunjá (erdei patak) kifejezésből származik.

Az egykori római tábor falain belül – az erődítmény (Berghof) és a Ruprecht- templom környékén sokasodó polgárházak és a forgalmas piac révén – fokozatosan kialakult a kora középkori város csírája. A XI-XII. században a falak előtt elővárosi magok jöttek létre, amelyek később fokozatosan összekapcsolták az óvárost és a X-XI. században a központtól függetlenül kialakult távolabbi településeket.

A XI. század közepén Bécs már jelentős szerepet játszott a terület védelmi törvénykezési és kereskedelmi életében. Mint várost első ízben 1137-ben említik A XII. század elején – az osztrák hercegség létrejöttével – Bécs a Babenberg-család birtokába került. 1156-ban Jasomirgott Henrik választotta székhelyéül. Néhány évtized alatt nagy építkezések folytak, s így az egykori falakon belüli város túlzsúfolttá vált. Ezért a XII. század végén új, 3,5 km hosszú városfalat emeltek. A középkori várost 1221-ben nyert árumegállító joga a közép- és kelet-európai kereskedelem egyik jelentős központjává tette. A városkapuk környékén kolostorok épültek, az „Újvárosban” (Neustadt) az új piac, a Neuer Markt mellett számos kézművesműhely és fogadó telepedett meg. 1220-ban kezdték építeni a Szent István-dómot román stílusban.

1237-ben Bécset birodalmi városi jogokkal ruházták fel. A Babenbergek kihalása után II. Premysl Ottokár cseh király az Óriáshegységtől az Adriáig terjedő birodalmának székhelyévé tette. Ő kezdte el a mai Hofburg építtetését, ezt azután – fokozatosan bővítve és többször átalakítva – a Habsburgok fejezték be, akik 1276-ban – Kun László magyar király segítségével – megszerezték a babenbergi örökséget, megalapozva ezzel a Habsburg-család hat és fél évszázados európai hatalmát. Bécs a feltörekvő Habsburg-birodalom központja lett, amely örökségek és ügyes házasságok eredményeképpen egyre nagyobb területre terjedt. A középkor végén azonban – a német-római császárságon belül – háttérbe szorult, s egy évszázadra elvesztette székvárosi rangját is. A hanyatló várost 1485-1490 között Mátyás király hadai foglalták el. A XVII. század elejétől Bécset – mint a „keresztény Nyugat” védőbástyáját – hatalmas erődvárossá építették ki, amely azután sikeresen ellenállt az 1529. évi török ostromnak. 1533-ban újból visszanyerte székvárosi tisztét, de most már mint császárváros.

A város az 1683. évi török ostromot is visszaverte, ezzel határerőd-korszaka véget ért, a 70 000 lakosú Bécs fellélegzett. A XVIII. század elején a város körül, a védművek előtti térségen létesült elővárosokat- nagyjából a mai Gürtel vonalában – külső falakkal biztosították, ezáltal Bécs területe többszörösére növekedett. A császárvárosban számos csodálatos palotát építettek (Belvedere-, Schwarzenberg-, Liechtenstein-palota, Schönbrunn), folytatódott a Hofburg építése, ill. barokk átformálása. A barokk stílusú paloták, templomok, lakóházak a városképnek ma is uralkodó elemei.